Honlap/Nyitólap Kik vagyunk Konferenciáink Fényképek Könyvkiadás Válogatott Irások Vezetőség Kapcsolataink
EPMSZ 50. jubileumi konferencia Felsőőrön

2019. április 29 - május 4.

Milyen közösségben az erő?
Hívogató:
2019 tavaszán, az Felsőőrön készül 50. jubileumi konferenciájára az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Az annak idején nyugati emigrációból indult közösség ma is hívogatja a Kárpát-medence és a nyugati szórvány magyarságát a közös ügyeinkről való együttgondolkodásra. „Egységben az erő!” –vallották civil eleink. Vajon így van ez ma is, amikor számos más formáció ígér egyedül üdvözítő megoldásokat? Ezért is kérdezzük:
„Milyen közösségben az erő?”
Az idei Akadémiai Napok címének aktualitását nem csak a – felgyorsult világunkban már unikumnak számító – fél évszázados múlt megidézése adja, hanem a jövőbe nézés is. Ennek során kísérletet teszünk a mai társadalmi folyamatok jobb megismerésére, talán megértésére, köztük saját, természetes és választott közösségünk elhelyezésére.
Évszázadokig nem merült fel ekkora súllyal az a kérdés, hogy milyen közösséghez tartozunk, ám ma már – mint oly sok mindent – ezt is választhatjuk, vagy ebben is választásra kényszerülünk. A választást nem csak az befolyásolja, hogy az ember alapvetően társas lény, hanem jelentős mértékben a közös értékek és érdekek is. A lehetőségek tárháza óriási, mégis az elmagányosodást, mint jellemző kortünetet szokták emlegetni.
Globalizálódó világunkban sokszor kerül egymással szembe egyén és közösség. Ki van kinek alárendelve? Mire van joga az egyénnek a közösséggel szemben és fordítva milyen igényeket támaszthat a közösség az egyénnel szemben? A közösségben élés jótékony hatását a társadalom és a tudomány egyaránt ismeri, offline. Vajon online is ugyanez a tapasztalat? Hiszen a 2000 utáni generációk életében az online létezés sokszor nagyobb szerepet játszik, mint az offline színtér.
Akadémiai Napjaink színhelyének Felsőőr vidéket és közösségét választottuk, melynek egyaránt alapja a beleszületés és szabad választás, mely ékes példája az emberi együttélés és együttmuködés szüntelenül formálódó történelmi valóságának.
Program [737 KB] - [2.5]