Kik vagyunk Konferenciáink Fényképek Könyvkiadás Vezetõség Kapcsolataink

2010 Akadémiai Napok Nyíregyháza

2010 Akadémiai Napok Nyírgyháza

2010 május 9 - május 15

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 2010. május 9-15. között 40-ik alkalommal rendezi meg Akadémiai Napjait.
A csaknem egyhetes konferenciára a Nyíregyháza melletti Sóstófürdő parkos üdülőtelepén, festői környezetben, tisztavízű tó és élményfürdő közelében kerül sor, témája: A szolidaritás ideje.
Nem közismert az, hogy Nyíregyháza az egyházi és társadalmi segítés és gondoskodás terén az ország egyik mintavárosa. A szokásos előadások, kerekasztal-beszélgetések, vitacsoportok mellett a program fontos részét alkotja az evangélikus és a református egyház által fenntartott, példamutató emberi szolidaritásról tanúskodó szeretetotthonok meglátogatása.

A helyszín módot nyújt egy beregszászi és munkácsi kirándulásra, egyben kárpátaljai testvéreink és testvérszervezetünk iránti szolidaritásunk kifejezésére. A Szabadegyetem történetében először szervezünk egésznapos kirándulást Kárpátaljára. Áldozócsütörtökön a beregszászi református templomban tartunk ökumenikus istentiszteletet, megtekintjük a város magyar intézményeit, majd megcsodáljuk a műgonddal restaurált munkácsi várat, és védője, Zrínyi Ilona emléktábláját.

A hét gazdag kulturális programján Sebestyén Márta zenész barátaival, a nagyhírű nyíregyházi Cantemus kórus és Kovács László Attila evangélikus lelkész, orgonaművész hangversenye, Berecz András mesemondó és Pregitzer Fruzsina színművésznő előadóestje, valamint Fodor Edina színművésznő Krúdy Gyula emlékének szentelt műsora szerepel.

Az önköltséget vállaló jelentkezők számára szombaton külön kirándulást szervezünk, mely a régió néhány más nevezetességének megismerését is lehetővé teszi, mint: a Báthoryak városa, Nyírbátor, a két pompás gótikus templommal, a nagykállói zsidó és a máriapócsi görög katolikus zarándokhely, a bájos tiszaháti, erdőháti gyümölcsösök és kertek, a tarpai száraz- és a túristvándi vízimalom, a dió-ligetek a Tisza partján, Szatmárcseke a kopjafás temetőjével és a Kölcsey síremlékkel. És még nem is említettük a Nyírség gasztronómiai különlegességeit, amelyek felől Krúdy Gyulát javasoljuk előzetes kalauzul választani.

MÁJUS 9. VASÁRNAP

14.00 - 16.00
érkezés, elhelyezés

17.00
Megnyitó és esti műsor a megyeházán
Köszöntések:
Varga Pál ref. lelkész, EPMSZ-elnök, Dietenheim (D)
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyulés elnöke
Laborczi Géza evang. lelkész, Nyíregyháza

18.00
Állófogadás, hideg vacsora, ismerkedés

20.00
"Nyitva látám mennyeknek kapuját"
Sebestyén Márta és zenész barátai hangversenye

MÁJUS 10. HÉTFŐ

09.00 - 09.20
Áhítat (Lk 10,29)
Kászoni József unitárius lelkész, Budapest

09.45 - 10.45
Sors, próbatétel, szolidaritás a Bibliában
Kozma Zsolt ref. teológiai tanár, Kolozsvár
Bemutatja: Demeter József

11.15 - 12.15
Előítélet, intolerancia, kontraszolidarítás
Frenkl Sylvia pszichológus, Budapest
Bemutatja: Puskás-Vajda Zsuzsa

14.30 - 15.30
Geduly Henrik ev. püspök (1911 - 1937) és
Baltazár Dezső ref. püspök (1871 - 1936) példájáról, szolgálatáról
Baráth Béla egyháztörténész, Debrecen
Bemutatja: Benkő-Zonda Timea

16.00 - 17.00
Sors, próbatétel, szolidaritás a pszichológiában
Kuritárné Szabó Ildikó pszichológus, Debrecen
Bemutatja: Kuti József

18.00
Hangverseny:
Cantemus Kórus és Kovács László Attila ev. lelkész, orgonamuvész Evangélikus Nagytemplom, Nyíregyháza
A koncert bevételét a nyíregyházi Oltalom szeretetszolgálat anyaóvó részlege számára fordítjuk

20.00
Vacsora Nyíregyháza-Sóstófürdőn

21.00
Filmvetítés: Kétszer húsz esztendő (40 éves az EPMSZ)
Bevezeti: Kőszegi Ábel
A 30 perces film után Győrffy Szabolcs rendező, Győrffy Miklós riporter és operatőr válaszol a nézők kérdéseire. A DVD-t az érdeklődők 1.500 forintért megvehetik.

MÁJUS 11. KEDD

09.00 - 09.20
Áhítat (JAk 2, 14 - 17)
Sztankó Gyöngyi ev. esperes, Nyíregyháza

09.45 - 10.45
A követkekző lépés(ek)
Horányi Özséb kommunikációkutató egyetemi tanár, Budapest
Bemutatja: Balla Bálint

11.15 - 12.45
Verseny és szolidaritás
Társadalmi tényezők szerepe a magyar gazdaság fejlodésében
Farkas Beáta közgazdász, Szeged
Korreferens:
Pogátsa Zoltán előadását felolvasta Unger László közgazdász, Genf

14.30 - 18.30
Alternatív kirándulások helyi vezetőkkel
1) Városnézés Krúdy nyomában
Vezeti: Laborczi Géza
2) Vaja, a vajai várkastély, Vay Ádám Múzeum
és a 15. századi református templom megtekintése
Vezeti: Molnár Sándor múzeumigazgató, belépődíj: 500/300(nyugdíjasnak) forint
3) Tanyavilág Nyíregyháza környékén
Vezeti: dr. Pristyák Erika

12.30
Berecz András mesemondó eloadóestje
Bemutatja: Kuti József

MÁJUS 12. SZERDA

09.00 - 09.20
Áhítat (Ruth 1, 15 - 17)
Kertész Gábor, a zsidó hitközség elnöke, Nyíregyháza

09.45 - 10.45
Kálvin a szolidaritásról, a közösségvállalásról, a felebaráti szeretetről
Oláh Mihály református lelkész, Zilah-Ligetváros

11.30 - 12.30
Párhuzamos eloadások:
1) Szociális kihívásokra adott önkormányzati és evangélikus egyházi válasz Nyíregyházán
Deme Dóra, a Nyíregyházi Szociális Iroda v. vezetoje és Laborczi Géza
2) Szolidaritás vagy misszió? A Református Egyház drogterápiás szolgálata,
Victorné Erdos Eszter ref. lelkész, Ráckeresztúr
3) Külső támogatás és a helyi eroforrások összhatása a vidékfejlesztésben: a mezomadarasi példa,
Szekeres Szabolcs közgazdász, Brüsszel
4) A Református Egyház Menekültmissziója: Dajkaprojekt
Hermán M. Rebeka ref. lelkész, Budapest

14.30 - 18.15
Csoportos tanulmányi látogatások:
1) Oltalom Szeretetszolgálat (az Országos Evangélikus Egyház helyi szociális intézményrendszere, hajléktalan-ellátás)
2) Joób Olivér Szeretetintézmény (a Nyíregyháza-Kertvárosi Ev. Gyülekezet szolgálata: szociális alapellátás)
3) Emmaus Szeretetotthon (az Országos Evangélikus Egyház helybéli idősek otthona)
4) Élim Egészségügyi Gyermekotthon (fogyatékosok bentlakásos evangélikus egyházi intézménye)
5) Kálvineum, IdŐsek Otthona (a nyíregyházi Református Egyházközség fenntartásában)
6) Magdaléneum, Református Egészségügyi Gyermekotthon (fogyatékosok bentlakásos otthona)
7) A Filadelfia Evangélikus Gyülekezet, Nyírtelek, cigányokat segítő projektje

12.30
Nem viccelek, csak játszom
Pregitzer Fruzsina színmuvészno előadóestje
Bemutatja: Laborczy Géza

MÁJUS 13. ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK

6.30
Autóbuszkirándulás Kárpátaljára

10.00
Áldozócsütörtöki istentisztelet Beregszászon
Liturgia: Taracközi Ferenc református lelkész, Beregszász
Igehirdetés: (Lk 24,50-51) Gábry Sándor református lelkész, KölnT
Úrvacsora: Laborczi Géza evangélikus lelkész, Nyíregyháza
A Szabadegyetem nevében köszöntőt mond Varga Pál elnök
Istentisztelet után séta a Rákóczi Főiskolához

12.15
Látogatás a Rákóczi Főiskolán
Vendéglátó: Orosz Ildikó és Csatáry György

13.00
Ebéd a Rákóczi Főiskolán

14.00
Indulás Munkácsra

16.00 - 17.30
Séta Munkácson és a munkácsi várban

18.30
Rövid séta, majd vacsora Beregszászon

19.45
Indulás Nyíregyházára

MÁJUS 14. PÉNTEK

09.00 - 09.20
Áhítat (Jn 1,14)
Gaál Sándor ref. esperes, teol. tanár, Ramocsaháza-Debrecen

09.45 - 11.00
Szolidaritás határok nélkül (Kerekasztal)
Résztvevők:
Bárdi Nándor, az MTA tudományos munkatársa, Budapest
Fábián Márta, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc főiskola tanára
Józsa László ügyvéd, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szabadka
Nagy Ildikó újságíró, Pozsony
Demeter József református lekész, Szászrégen
Vezeti:
Balla Bálint szociológus, Berlin

11.30 - 12.30
A szolidaritás ideje
Kuti József ref. lelkész, Szomód

15.30 - 16.15
Megbeszélés a plénumban

17.00 - 18.30
A Szabadegyetem fóruma
vezeti Kőszegi Ábel
A tanulmányi látogatások értékelése, Vélemények a konferenciáról, javaslatok
Kitekintés - az Akadémiai Napok bezárása
Varga Pál ref. lelkész, az EPMSZ elnöke

20.00
A Szabadegyetem baráti estje, zene, táncház
Pántlikás Együttes, Nyíregyháza
Szucs Imre és Sarkadi Viktória, Nagyvárad

MÁJUS 15. SZOMBAT

08.30 - 08.50
Útravaló áhítat (Mt 23,23)
Obbágy László görög katolikus lelkész, Nyíregyháza
Bemutatja: Hermán Rebekka

09.15 - 17.15
Fakultatív kirándulás:
Máriapócs (gör. kat. kegyhely) - Nyírbátor - Túristvándi (vízimalom, ebéd) - Szatmárcseke (Kölcsey sírja, emlékszobája) - Tarpa (Bajcsy-Zsilinszky Endre sírja, szárazmalom) - Csaroda és Tákos (kazettás mennyezetű ref. templomok) -
Nyíregyháza (itt szállóhely előzetes jelentkezéssel lehetséges).